Szilvágyi László képviselő


Örömmel jelentem: lesz zebra létesítés és fiatalok lakástámogatása is

2017. szeptember 27. - Szilvágyi László

A tegnapi testületi ülés fontos és hasznos előterjesztésekben bővelkedett, melyek meglepő, de örömteli módon egyhangúan kerültek megszavazásra. Két olyan kerületet érintő LMP-s javaslat került elfogadásra, melyekért régóta küzdünk. Elkezdődhet egy gyalogátkelő létesítése a Szentmihályi úton a…

Tovább

Nyári tábor spártai körülmények között....????

A június 28-án tartott képviselő-testületi ülésen büszkén dagadó keblekkel jelentette be a kerületet vezető Hajdu László a DK-Fidesz koalíció polgármestere, hogy a REAC stadionban valósítják meg az idei napközis tábort. Azt gondolom, hogy abban a kerületben ahol százmilliókat dobálnak ki…

Tovább

Élhetőbb Újpalotát – avagy élni és élni hagyni

2016. június 10. - Pandras

Több, mint két héttel ezelőtt indítottuk el kezdeményezésünket az újpalotai Vásárcsarnoknál található két kocsma megszüntetésével kapcsolatban, a környéken állandósult rossz körülmények miatt. Az ügy megoldódni látszik: az egyik kocsmát már bezárták, a másik kocsma bezárását is vizsgálja az…

Tovább

Újpalota kicsit fellélegezhet - megszűnhetnek a vásárcsarnoki kocsmák

2016. május 31. - Pandras

A mai napra interpellációt nyújtottam be Hajdu László polgármester úrhoz a vásárcsarnoki kocsmák megszűnésével kapcsolatban. A benyújtott kérdést ITT lehet elolvasni. Ami a fő: Polgármester úr elmondta, hogy az interpelláció benyújtását követően (május 24. kedd) Jegyző asszony el is indította a…

Tovább

Nem kíváncsi az önkormányzat az oktatásban dolgozók véleményére

2016. április 25. - Pandras

Mai napon Ikotity István országgyűlési képviselőnkkel (LMP) tartottunk sajtótájékoztatót az önkormányzat épülete előtt. Képviselőtársam szerint az elmúlt évek már bebizonyították, hogy a központosított állami iskolafenntartó modell megbukott. Kijelentette, hogy a Fidesz ugyanazt csinálja az…

Tovább

Tüntetés után, kérdezzük meg a kerület pedagógusait!

Lezajlott jó pár pedagógus tüntetés, és a "Habony-művek" mocskolódó hadjárata sem tudta szétverni azt a csapatot, mely úgy gondolta fel kell emelni a szavukat az ostoba és egyeztetés nélkül létrehozott központosítás ellen az oktatásban. Azt gondolom mindenkinek tennie kell azért hogy gyermekeink…

Tovább

Verseny Palota legsunyibb sündisznócskája címéért?....avagy hihetünk-e még a Gyucsány-Orbán paktumnak?

Óriási a verseny, hogy a kerületi DK-Fidesz-MLP koalíció tagjai külön-külön miként tudják magukról levakarni az Újpalota-Astoria villamos meghiúsulását. Hol vannak már azok az idők, mikor országgyűlési képviselőnk osztotta az észt, hogy Ő MAGA LÁSZLÓ TAMÁS választotta ki a megfelelő terveket a mi…

Tovább

Kérés nélkül kertek alatt jön, a ki tudja milyen villamos.....

Csütörtök este újra eljöttek az újpalotai villamos megálmodói a kerületünkbe, hogy elmondják azt, ami még nincs átgondolva, nincs lerajzolva, nincs egyeztetve, de eldöntve már el van. Csak éppen az újpalotai lakosok nélkül.... Nem volt viszont jelen a kerületet valójában irányító FIDESZ vezetés…

Tovább
süti beállítások módosítása