Szilvágyi László képviselő


Élhetőbb Újpalotát – avagy élni és élni hagyni

2016. június 10. - Pandras

Több, mint két héttel ezelőtt indítottuk el kezdeményezésünket az újpalotai Vásárcsarnoknál található két kocsma megszüntetésével kapcsolatban, a környéken állandósult rossz körülmények miatt. Az ügy megoldódni látszik: az egyik kocsmát már bezárták, a másik kocsma bezárását is vizsgálja az…

Tovább

Újpalota kicsit fellélegezhet - megszűnhetnek a vásárcsarnoki kocsmák

2016. május 31. - Pandras

A mai napra interpellációt nyújtottam be Hajdu László polgármester úrhoz a vásárcsarnoki kocsmák megszűnésével kapcsolatban. A benyújtott kérdést ITT lehet elolvasni. Ami a fő: Polgármester úr elmondta, hogy az interpelláció benyújtását követően (május 24. kedd) Jegyző asszony el is indította a…

Tovább

Tüntetés után, kérdezzük meg a kerület pedagógusait!

Lezajlott jó pár pedagógus tüntetés, és a "Habony-művek" mocskolódó hadjárata sem tudta szétverni azt a csapatot, mely úgy gondolta fel kell emelni a szavukat az ostoba és egyeztetés nélkül létrehozott központosítás ellen az oktatásban. Azt gondolom mindenkinek tennie kell azért hogy gyermekeink…

Tovább

Verseny Palota legsunyibb sündisznócskája címéért?....avagy hihetünk-e még a Gyucsány-Orbán paktumnak?

Óriási a verseny, hogy a kerületi DK-Fidesz-MLP koalíció tagjai külön-külön miként tudják magukról levakarni az Újpalota-Astoria villamos meghiúsulását. Hol vannak már azok az idők, mikor országgyűlési képviselőnk osztotta az észt, hogy Ő MAGA LÁSZLÓ TAMÁS választotta ki a megfelelő terveket a mi…

Tovább

Kérés nélkül kertek alatt jön, a ki tudja milyen villamos.....

Csütörtök este újra eljöttek az újpalotai villamos megálmodói a kerületünkbe, hogy elmondják azt, ami még nincs átgondolva, nincs lerajzolva, nincs egyeztetve, de eldöntve már el van. Csak éppen az újpalotai lakosok nélkül.... Nem volt viszont jelen a kerületet valójában irányító FIDESZ vezetés…

Tovább

Hazudtak a kerület vezetői a Neptunosoknak?

2015. október 06. - Pandras

Nem gondoltam volna, hogy a nyár előtti helyzethez képest lehet még lejjebb süllyedni, de úgy tűnik, sikerült. Egyrészt kiderült, hogy a piszkos 12 csapata kibővült. Hiszen azzal, hogy elfogadták a kormány 750 milliós „júdáspénzét” bebizonyosodott, hogy a FIDESZ, a DK, a…

Tovább

Magára hagyva csendben múlt ki a Neptun.....

2015. szeptember 03. - Szilvágyi László

Sokat gondolkodtam ennek a hétnek az elején azon, hogy a tanév indulásakor melyik rendezvényt látogassam meg mint kerületi képviselő. Nehéz döntés volt hiszen a tanév kezdete mindig egy új év indulása, lelkes gyereksereg és mosolygós tanárok lendületvétele az előttük álló…

Tovább
süti beállítások módosítása