Szilvágyi László képviselő

Nem kíváncsi az önkormányzat az oktatásban dolgozók véleményére

2016. április 25. - Pandras

Mai napon Ikotity István országgyűlési képviselőnkkel (LMP) tartottunk sajtótájékoztatót az önkormányzat épülete előtt. Képviselőtársam szerint az elmúlt évek már bebizonyították, hogy a központosított állami iskolafenntartó modell megbukott.

Kijelentette, hogy a Fidesz ugyanazt csinálja az oktatásban, amit a Gyurcsány-kormány tett az egészségügyben, ugyanis átgondolatlan, folyamatosan változó elképzelésekkel állnak elő. Az LMP viszont továbbra is azt javasolja, hogy amelyik önkormányzat kéri, az kapja vissza a saját oktatási intézményeit az állam pedig járuljon hozzá azok finanszírozásához.

Többek között ezért is indítottuk útjára petíciónkat, amely célja, hogy az oktatási intézmények kerüljenek vissza az önkormányzatokhoz, azzal a pénzzel együtt, amit a KLIK-hez rendeltek.

sajttaj_2.jpg

Miért nem akarja a DK - FIDESZ koalíció meghallgatni az oktatásban dolgozók kérését, véleményét? Kit próbálnak fedezni ezzel a magatartással?

Könnyen lehetséges, hiszen a kerületben gyűjtött petíción túl kezdeményeztük, hogy az oktatási bizottság hallgassa meg a kerületi oktatási intézmények vezetőit és pedagógusait a KLIK átszervezésével kapcsolatban. Az eredmény több,  mint letaglózó. Hiszen….

Hajdú László (DK) polgármester saját maga is kezdeményezheti a bizottság összehívását, ezt kértem Tőle írásban. Ezt a javaslatot elvetette, sőt kijelentette nincs mozgástere a kérdésben. Így  tovább passzolta az ügyet az oktatási bizottság elnökének, Móricz Eszternek (MSZP). Ez azért is érdekes, mert amikor a Neptun iskolát kellett bezárni, vagy a Páskom-ovit megszüntetni akkor még volt mozgástere polgármester úrnak, jelenleg nincs.

Elnök asszony eddig sajnos nem hívta össze a bizottság ülését, de amíg élünk remélünk. Továbbra is kérjük tőle, segítse a kerületet, hívja össze a bizottság rendkívüli ülését.

Addig tovább gyűjtjük a támogató aláírásokat az iskoláink visszaszerzéséért, amit itt is ki lehet tölteni:

http://lehetmas.hu/mi-varosunk-mi-iskolank/

Tüntetés után, kérdezzük meg a kerület pedagógusait!

Lezajlott jó pár pedagógus tüntetés, és a "Habony-művek" mocskolódó hadjárata sem tudta szétverni azt a csapatot, mely úgy gondolta fel kell emelni a szavukat az ostoba és egyeztetés nélkül létrehozott központosítás ellen az oktatásban.

Azt gondolom mindenkinek tennie kell azért hogy gyermekeink megfelelő színvonalú oktatásban részesüljenek, és úgy kerüljenek ki az oktatási rendszerből, hogy elmondhassuk a tőlünk - és a kormánytól - telhetőt megtettük, felkészítettük őket az életre.

Forrás: abcug.hu

Sajnos azonban kormányunk inkább stadionokat épít két ballábas focistáinknak, és például az oktatásból kivont forintokat értelmetlen látvány és presztízs beruházásokra költik el.

Most azonban a kormány is meghátrálni látszik. Úgy gondolják itt az ideje megszüntetni az átgondolatlan és abszurd KLIK intézményét. Sajnos azonban nem látjuk miként és hogyan egyeztetnek az érintettekkel, mert mi úgy látjuk, hogy a létrehozott "kerekasztal" nem hatékony módja a vélemények becsatornázásának.

Sokat gondolkodtunk, mit tehetnénk az önkormányzatban annak érdekében, hogy segítsük a majdan létrehozandó új szisztémának a sikerét.

Arra jutottunk, hogy a legfontosabb a helyi pedagógus szakemberek megkérdezése lenne, már csak azért is, hogy legyen mit képviselnie országgyűlési képviselőnknek, ha majd eljön a kormányzati vagy parlamenti egyeztetések ideje.

Ezért tisztelettel a következő levelet küldtük el Hajdu László Polgármester úrnak, és az oktatásért felelős bizottság tagjainak:

Tisztelettel reméljük, hogy az Önkormányzat vezetése átlátja a lehetőséget arra nézvést, hogy talán most van lehetőségünk beleszólni a dolgok alakulásába, és nem csak az elmúlt hat évben látható végrehajtó kar szerepét tudjuk betölteni.

Verseny Palota legsunyibb sündisznócskája címéért?....avagy hihetünk-e még a Gyucsány-Orbán paktumnak?

Óriási a verseny, hogy a kerületi DK-Fidesz-MLP koalíció tagjai külön-külön miként tudják magukról levakarni az Újpalota-Astoria villamos meghiúsulását.

Hol vannak már azok az idők, mikor országgyűlési képviselőnk osztotta az észt, hogy Ő MAGA LÁSZLÓ TAMÁS választotta ki a megfelelő terveket a mi kis villamosunkkal kapcsolatban, el is hívta a főpolgármester-helyettest, aki tájékoztatott minket, hogy ha tetszik, ha nem: a villamos megépül.

b68y3asc.bmp

 

Hinni már nem érdemes a villamosban, sőt a képen látható úriembereknek sem mindig.

Már más szelek fújnak. Elég, hogy Hajdú polgármester úr besétál Tarlós főpolgármester úrhoz, és már szó sincs villamosról. Már máshogy gondolják. 

Mi benyújtottunk egy javaslatot, hogy az önkormányzat kérdőív formájában mérje fel Újpalota lakosságának véleményét és igényeit a villamossal kapcsolatban. A gigakoalíció képviselői, akik mindenáron akarták ezt a villamost, még azt sem támogatták, hogy a képviselő-testület vitázzon és döntsön róla. Ugyanis leszavazták a testület napirendjéről.

Sajnos sem az építésről, sem a törlésről nem kérdezték meg a lakosságot!

 

Így van ez kedves palotai emberek, magasról tesz a DK-Fidesz-MLP koalíció a véleményükre. Az LMP kíváncsi lett volna, mi MI LENNE A KERÜLETI LAKOSOK elképzelése. 

De most beindult a sunnyogási verseny.......

Két nagyon komoly és eltökélt versenyző van, egyik oldalról a DK-Fidesz-MLP koalíció részéről:

"Bal" sarokban Király Csaba képviselő úr:

kiralycsaba.png

Aki miután a bizottsági ülésén nem mond igazat, a testületi ülésen már inkább sunyítani akart, és azt javasolta, hogy NE IS KÉRDEZZÜK MEG a palotai polgárokat, mert sokkal kellemesebb hátulról sötétben sunyin rágalmazni.

"Jobb" sarokban nagy barátja és bajtársa dr. Pintér Gábor:

drpintergabor.png

Aki hátulról mozgatja a Fidesz frakciót, és bemondja a "biorobot" brigádnak, hogyan is nyomják a gombot, és természetesen szavazataikkal MEGAKADÁLYOZZÁK, HOGY MEGKÉRDEZZÜK A KERÜLET LAKÓIT.

De a verseny vége természetesen összeborulás és közös öröm a tekintetben, hogy ismét sikerült valamit közösen elsunnyogni, eltussolni, negligálni..... és ez az Önök véleménye..... Szép csapat ez a DK-Fidesz-MLP koalíció......

Szteroid-Demokraták

2016. február 26. - Pandras

Mára valószínűleg az ország minden állampolgára hallott már a keddi incidensről, ami a Nemzeti Választási Irodánál játszódott le. Nagyon sokan - többek között magam is – eléggé életszerűtlennek tartották, hogy 10-15 fős markos legényekből álló csapat egyszer csak népszavazási kezdeményezést kíván beadni.

A józan paraszti ésszel megáldott emberek azért minimum sejtik, hogy miről is szólt ez a dolog.

20160223nemzeti-valasztasi-iroda-blokad1.jpg

Forrás: origo.hu

Én magam jóhiszemű ember vagyok. A XXI. század a változások, és megújulások időszaka. A rendszerváltás (vagy inkább módszerváltás) követő években általában a jól öltözött politikusok voltak azok, akik felborzolták az emberek kedélyállapotát, és a napi közéletet.

A 2006-os utcai zavargásoknál elég sok olyan testfelépítésű tüntetőt lehetett látni, mint most kedden a NVI-nél. Úgy vélem ez egyet jelenthet: 2006-ban a szteroid – demokraták még csak az utcán "hallatták" hangjukat, most már a népszavazás intézményének kapuját „döngetik”.

Ezek után nem csodálkoznék, ha egy sok évvel ezelőtt megszüntetett pártot, a Magyarországi Gyúrósok Pártját újra alakítanák. Ha ez megalakul, akkor könnyen kitalálható lesz, hogy a FIDESZ-KDNP-vel fog választási együttműködést kötni, illetve a CÖF rendezvényeit fogják biztosítani.

Megvannak a kerületi költségvetés újabb ellenségei.....

Ma a képviselő-testületben a "gigakoalíció" képviselői elfogadták a kerület 2016. évi költségvetését. Egy átlagos választópolgár nem szokott elmélyülni egy ilyen előterjesztésben, így néhány gondolatot megosztok Önökkel, mely segít eligazodni a költségvetés sorai között.

koltsegvetes_2016.jpg

Furcsa érzés volt, hogy a "gigakoalíció" lázadónak látszó képviselője - aki mellesleg nemrég kapott kegyelem bizottsági elnöki pozíciót a FIDESZ vezérkarától - előre megírt szövegében minősítette negatívan a költségvetés egyes elemeit.

A Lehet Más a Politika szokásához híven ismét benyújtotta javaslatait összességében 10 millió forint értékben egy 16.000.000.000 Ft értékű költségvetéshez. Azt gondoljuk, hogy minimális módosító javaslataink át kellett volna, hogy menjenek a rostán.

Sajnos azonban tisztán politikai okokból, mivel a "gigakoalíció" nem tűr más véleményt és kezdeményezést, a kezdeményezéseink leszavazásra kerültek.

Javasoltuk, hogy:

1. támogassuk szellemi tőkével, programokkal, javaslatokkal a kerületi kis- és középvállalkozásokat.

1,5 millió forint sajnos nincs ebben a költségvetésben erre a célra.

Csak az ígéretek megint, mint tavaly, ám nem történt semmi......

2. folytassuk a kertvárosi komposztálási programot

1,5 millió forint sajnos nincs ebben a költségvetésben erre a célra

Sajnálattal hallottam, hogy a kerület vezetése keveri a szezont a fazonnal, és fogalmuk sincsen mi a különbség az intézményi és a kertvárosi komposztálás között. Kaján vigyorral közölték, hogy a költségvetés része, ám a saját maguk által beterjesztett költségvetést sem ismerik, mert abban intézményi komposztálás van sajnos.....

3. épüljön meg végre valami amivel biztonságosan át lehet kelni a szánkózó dombhoz

5 millió forint sajnos nincs ebben a költségvetésben erre a célra

Sajnos polgármester úr itt szembe ment korábbi ígéreteivel, bár ígéretet tett arra, hogy támogatja kezdeményezésünket....miközben ecseteli mennyire rossz és veszélyes a főváros költségvetése azt javasolja várjunk a BKK építkezésére......nonszensz, és fel vagyunk háborodva, hogy most mást állít mint eddig.....

TOVÁBB KÜZDÜNK A SZÁNKÓZÓDOMB BIZTONSÁGOS MEGKÖZELÍTÉSÉÉRT!!!!

4. Javasoltuk, hogy óvodásaink biztonságosabb közlekedése érdekében, lássuk el óvodáinkat megkülönböztető mellénnyel melyen feltüntetjük "palotai óvodás vagyok vigyázz rám" feliratot, és az óvoda telefonszámát, ha valamely gyermek elveszik.

1,5 Millió Forint sajnos nincs a kerületi óvodásainkra

Itt egészen megdöbbentett, amit polgármester úr nyilatkozott, miszerint ez "kötelező egyenruha" lenne az ovisainknak. Ez egy régi sötét időket idéző megnyilvánulás volt melyet értelmezni sem tudtam, csak arcomba temetni a kezem.......

lala.bmp

Később rájöttem, hogy elkövettem egy hibát előterjesztésemmel kapcsolatban, talán ha megjelölöm, hogy narancssárga legyen a mellény....akkor talán a DK színeiben elindult polgármester is támogatta volna....

Egyben reménykedünk csak, miszerint ha polgármester úr hazamegy, átgondolja javaslatainkat, és a későbbiekben saját ötleteként elővezeti majd újra őket....és akkor a "gigakoalíció" megszavazza majd. Hiszen az látható, hogy LMP javaslat nem szavazható meg ebben a ciklusban, de ezt mi nem bánjuk, hiszen javaslataink meglátásunk szerint a kerületérdekét szolgálják, bárki is terjeszti azt elő.

Megosztja a BKK a gyalogosokat

2016. február 18. - Pandras

Legalábbis, ami a közlekedésüket illeti a XV. kerület egyes részein. Nem rég vettük észre ezt csodálatos kivitelezést, amit bizonyára gondos szakmai tervezés előzött meg.

 zebra_1.jpgXV. kerület Páskomliget utca vége, Vásárcsarnok

Igen nagy kérdés, hogy a villanyoszlopot miért csak ide lehetett tenni? Mint kiderült, ez az útszakasz a fővároshoz, azon belül is a BKK-hoz tartozik.

Olyat már láttunk, hogy az utak, zebrák, bicikli sávok kialakításával virtuálisan (vagy a valóságban is) egymásnak ütköztetik a biciklist a biciklissel, biciklist az autóssal, biciklist a gyalogossal.

De, hogy a gyalogost a gyalogossal…… maradjunk a régi szlogennél: Mozgásba hozzuk a várost.

 

(Szerencsére vizes árkot nem kaptunk hozzá. )

Kell-e nekünk a villamos?

Sok információval rendelkezünk már, és megannyi kérdésünkre várjuk még a választ villamos ügyben, de a kerületi LMP-nek van még egy jelentős hiányérzete: senki nem kérdezi meg Önöket a lakosságot, hogyan is szeretnének vagy nem szeretnének villamost Újpalotára?

Kell-e nekünk a villamos, ha igen, akkor miért, és milyen feltételekkel? Attól függ a válasz, hogy kinek is tesszük fel a kérdést. Látható, hogy a fővárosnak, a kerületi városvezetésnek és talán még a BKK-nak is mindegy, hogy milyen feltételekkel, de kell. Főleg, hogy a megtervezése/megrajzolása „csak” 1.000.000.000 forintba, azaz 1 milliárd forintba fog kerülni.

3210v67-1k.jpg

Forrás: villamosok.hu

Láthatóan sem a FIDESZ-t, sem "gigakoalíciós" partnereiket (DK, Liberálisok, RÁTE, EGYÜTT-PM) nem igazán érdekli az emberek véleménye, főleg a kerületieké, ha „izmos” témákról van szó. Legyen az a Neptun iskola, és az Észak-pesti kórház sorsa, vagy éppen a teljes kerületi közlekedést több évre (feleslegesen) megbénító közlekedési átalakítás.

Nem vonható kétségbe, hogy a villamos sokkal környezetbarátabb, mint a jelenlegi buszcsaládok. De látni kell: a jelenlegi buszokkal el lehet jutni Újpalotáról a Camponáig átszállás nélkül. A villamossal finoman szólva is ez megkérdőjelezendő, és legalább kétszer háromszor annyiba kerül bérlet nélkül. Túl az átszállások megemelkedésén, itt az emberek otthona, munkába járása és mindennapi élete kerülhet problémák sokasága közé.

Az LMP a villamos beruházást két feltétel esetén tudja nyugodt szívvel támogatni:

  1. Ha a villamos minimum elmegy a valódi belvárosig, de inkább Budára, ahol már könnyedén át lehet szállni a fonódó villamosra. (Egyébként látva a beruházásra szánt pénzt, csoda, ha a Bosnyák térig elmegy majd ez a villamos.)
  2. Ha valami csoda folytán kapnánk arra ígéretet, hogy Budára, vagy akár csak a belvárosig el is megy a villamos, akkor is, amíg nem tudjuk meg azok véleményét, akik használni fogják a villamost (láthatóan tetszik/nem tetszik alapon), addig ezt a beruházást felesleges pénz kidobásnak tartjuk. Illetve kormányközeli cégek helyzetbe hozásának látjuk.

Minket azonban érdekel a lakosság véleménye is, ezért úgy döntöttünk, hogy meghirdetjük az Orbán maffia rezsim egyik kedvenc és megunhatatlan fegyverét a NEMZETI KONZULTÁCIÓT kerületünk e fontos kérdése kapcsán.

Ezért javaslatot nyújtottam be a kerületet működtető "gigakoalícióhoz", hogy az önkormányzat kérdőív formájában mérje fel Újpalota lakosságának véleményét és igényeit a villamossal kapcsolatban.

Mellékszálként pedig érdemes visszanézni a villamossal kapcsolatos „közmeghallgatáson” elhangzottakat. Ahol arra a kérdésre, miszerint van-e bármilyen köze a villamosnak ahhoz, hogy az M4-es metró nem hozza azt az utasszámot, amit az unió előír? – azt a választ kapta a lakosság, hogy nem igaz. Élve az egészséges szkepticizmus jogával Schmuck Erzsébet országgyűlési képviselőnk segítségével írásbeli kérdést nyújtottunk be Dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez a kérdés tisztázása végett.

Tűkön ülve várjuk a választ.

 

Kérés nélkül kertek alatt jön, a ki tudja milyen villamos.....

Csütörtök este újra eljöttek az újpalotai villamos megálmodói a kerületünkbe, hogy elmondják azt, ami még nincs átgondolva, nincs lerajzolva, nincs egyeztetve, de eldöntve már el van. Csak éppen az újpalotai lakosok nélkül....

Nem volt viszont jelen a kerületet valójában irányító FIDESZ vezetés részéről senki sem. A nagy megálmodó László Tamás is csak segédjét és megbízottját Hajdú Lászlót küldte a lakossággal szembenézni és védeni a villamos ötletét.

lala.bmp

Szerencsére a lakosok szép számmal jöttek és szép számú kérdést tettek fel, jelezvén újra és újra, az Ő véleményüket nem kérte ki senki az építkezéssel kapcsolatban.

Sajnos válaszokban nem bővelkedett ez az este, de azt már megtudtuk, hogy a projekt csúszásban van:).....ez jól jellemzi azt a szürreális folyamatot, mellyel megpróbálják lenyomni a lakosság torkán ezt a jelenlegi ismeretek alapján, amolyan semmilyen és hasztalan villamost.

Miért is mondjuk ezt:

Ennek a villamos projektnek kizárólag akkor van értelme, ha a jövőbeni villamos elmegy a belváros szívébe, és átmenve az Erzsébet hídon, csatlakozik a budai villamos hálózathoz!

Az összes többi csak felesleges pénzszórás, kormányközeli vállalkozók zsebének tömködése, és a kerület lakosainak kellemetlenségeket okozó látványberuházás.

A Lehet Más a Politika kerületi szervezete szerint nem hagyhatjuk, hogy kerületünket odadobják ismét a belváros érdekeinek kiszolgálása érdekében. Nem hagyhatjuk, hogy a sikertelen és milliárdokat felemésztő "Demszky-Tarlós rémálom" (a 4-es metró megmentése) érdekében a kerület lakosainak kelljen átszállniuk, és utazásuk kényelmetlenebb legyen.

Mivel a FIDESZ kvázi eltörölte Magyarországon a népszavazás intézményét, ezért a következő képviselő-testületi ülésen javaslatot fogok beadni, hogy a kerület postai úton, kérdőív formájában kérje ki a lakosság véleményét. Végre egyszer ne az valósuljon, amit egyes politikusok és rokonaik, hanem amit a lakosság szeretne. Hogy a FIDESZ is támogassa a kezdeményezésünket biztos ami biztos. Kezdeményezésünknek a Nemzeti Villamos Konzultáció nevet adjuk.

Teher alatt nő a "zebra"

2015. november 13. - Pandras

Szeptemberi kezdeményezésünk, és főleg a kerületi lakók kérése úgy tűnik révbe ért. Az októberi képviselő-testületi ülésen átadtam Hajdú László polgármester úrnak azt a több száz aláírást tartalmazó petíciót, amit a kerület lakosai írtak alá.

A kezdeményezésünk így szólt:

"Aláírásommal támogatom és kérvényezem, hogy az illetékes szervek a gyalogos forgalom számára biztosítsanak jelzőlámpával ellátott gyalogátkelőhelyet Budapest XV. kerület Szentmihályi útra az Ázsia Center és az Erdőkerülő utca közötti útszakaszra."

Polgármester úr facebookon, és a testületi ülésen is elmondta, hogy ez a zebra már nagyon régre visszanyúló történet a főváros és a kerület között. Ő személy szerint anno azt is felajánlotta, hogy az önkormányzat megcsinálja, de akkor a főváros ezt nem engedélyezte.

Nos úgy tűnik a régóta kívánt zebránkra is igaz a mondás: teher alatt nő a pálma, jelen esetben "zebra". Hiszen pár nappal ezelőtt a BKK levélben tájékoztatta az önkormányzatot, hogy már indokoltnak tartják a zebra kialakítását. Sőt, ha az önkormányzat saját költségére megcsinálná, akkor ezt a főváros nem akadályozná meg.

Ez alapján döntöttem úgy a mai napon, hogy javaslattal élek polgármester úr felé, amelynek egy célja van. Az önkormányzat saját költségére biztosítsa végre annak a zebrának a létrehozását, amellyel biztonságosan tudnák elérni a kerület lakosai az újpalotai kiserdőt.

Bízom benne, hogy polgármester úr, és a többi képviselőtársam is támogatni fogják javaslatunkat a decemberi testületi ülésen.

Ígéret már van a zebránkra

2015. október 15. - Pandras

Szeptemberben több száz újpalotai lakos jelezte nekünk aláírásával, hogy 35 év után legyen már végre zebra a Szentmihályi úton, a „szánkózó dombnál”. Hogy pontos legyek nyomógombos lámpával ellátott gyalogos átkelőhelyről beszélünk. Ennek lenne végre az a célja és funkciója, hogy mi – a kerületben élők, családosok - szabályosan és biztonságosan tudjunk átjutni a kiserdőbe.

Számos helyen igyekeztünk hangot adni ezen problémánknak (internet, facebook, kerületi újság, stb.). Legutóbb már az önkormányzat testületi ülésén tárgyaltuk (ha röviden is) az ügyünket. Élve képviselői lehetőségeimmel/kötelességemmel interpellációt nyújtottam be Hajdu László polgármesterhez és fővárosi képviselőhöz. Első sorban arra voltam kíváncsi, hogy szerinte fontos-e ennek a zebrának az elkészítése, valamint, hogy az elmúlt 25 évben miért nem tett egyik városvezetés sem semmit, hogy a zebra elkészüljön? (Főleg, hogy több százmillió forintok repkednek ide-oda a kerületben.).

0.jpg

Természetesen érdemi választ nem kaptam kérdéseimre, de határozott ígéretet igen. A lényeg az, hogy Hajdu László is támogatja a zebrának a kiépítését. Azonban ennek biztosítása a főváros, és azon belül is a BKK feladata, amelynek jelen pillanatban nincs benne a 2016-os munkatervében ennek a zebrának az elkészítése. Bár állítólag a szándék megvan rá, de jobb esetben 2017-re lesz is belőle valami.

A választól függetlenül őszintén szólva, én akkor fogok megnyugodni, ha majd saját lábamon fogok átmenni ezen a gyalogátkelőn. És ahogy ismerem az eddigi politikusokat, ezt is majd a 2018-as ÉS/VAGY a 2019-es választásokon fogják átadni (mert ugye mostanság többször is átadnak dolgokat, pl Várkert bazár.) Persze mindkét lábbal a földön járok, hiszen mindannyian tudhatjuk, hogy egy ilyen minimális összegű beruházás nem éri el a kerületi építészünk, László Tamás ingerküszöbét, de amíg élek, remélek!

Amit megígérhetek, hogy időről időre rá fogunk kérdezni, és piszkálni fogjuk az illetékeseket.

süti beállítások módosítása