Szilvágyi László képviselő

Petíció a Vásárcsarnok Páskomliget utcai oldalán található kocsmák ellen

2016. május 24. - Pandras

A Vásárcsarnokba járó vásárlók, a Páskomliget utca, a Nyírpalota utca, és a Kontyfa utca környékén lakók, illetve az arra közlekedő emberek, évek óta tapasztalják és élik meg azt a balkáni hangulatot, amely az újpalotai Vásárcsarnok Páskomliget utcai oldalán lévő két kocsma és annak vendégei okoznak.

eleg_volt.jpeg

Sajnos mindennaposak az utcai verekedések a boltok előtt vagy annak környékén, amely az ott közlekedőket, a családokat, gyerekeket és időseket érik. Nem egyszer fordult már elő, hogy rendőrséget is riasztani kellett a kocsmákhoz. Sőt magam is, olyan eseménynek voltam szemtanúja, amikor is a kocsmából kitántorgott részeg ember az autók elé lépett. Elképzelni nem lehet, hogy ez milyen szintű balesetet okozhatott volna.

Állítólag a lakosság több esetben megkereste már ezzel a problémával a polgármestereket és az országgyűlési képviselőket is. Úgy tűnik, eddig sok megoldás nem született.

Én magam is, mint törzsgyökeres újpalotai, elborzongva nézem ezeket az állapotokat, és felháborít,hogy sem a Polgármester sem a Jegyző Asszony nem képes semmit tenni, pedig ezen becsületsüllyesztők tulajdonosi köreivel igen jó kapcsolatot ápolnak!

Ezért kezdeményezzük a lakossággal közösen, hogy véglegesen szűnjenek meg ezek a kocsmák.

A kezdeményezést itt is alá lehet írni.

A bejegyzés trackback címe:

https://szilvagyilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr368741842

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

l ember 2016.05.24. 16:24:04

Valaki nem tudná szótagolva elmagyarázni a rendőröknek, hogy milyen hatékonyságnövekedéssel járna, ha felfedeznék az összefüggést a statisztika (mindennapos verekedés) és a valószínűségszámítás (holnap lesz -e rendbontás) között, és posztoltatnának ott valakit? Ez a bezárásosdi elég komcsi tempó
süti beállítások módosítása