Szilvágyi László képviselő

Rákospalota jövője III. - Új óvodákat hozunk létre

2019. október 05. - Pandras

A kerületi önkormányzat részéről már van döntés azzal kapcsolatban, hogy támogatja a Református Egyház által építendő óvodát. Könnyen lehet azonban, hogy ennél picit távolabbra is érdemes tekintenünk.

Az Észak-Pesti főgyűjtő-csatorna megépülésével számos beruházás indulhat meg kerületünkben, azon belül Rákospalota északi részén. A főgyűjtő-csatorna által új ipari fejlesztések, új cégek, továbbá új társasházak is létesülhetnek.lmp_szilvagyi_laszlo_bannerek_ovodai_ferohelyek_1500px_x_800px.png

Az utóbbi esetében várhatóan új családok tudnak kerületünkbe költözni. Ezért szerintem mind a már itt lakó és gyermeket vállaló, mind a majd Rákospalotára költöző családok számára is fontos lesz, hogy biztosítva legyen az óvodai elhelyezés is.

Jelenlegi tudásunk szerint - bár az ügy évek óta húzódik már -   a Református Egyház építeni fog egy új óvodát a régi Kossuth utcai iskola területén, de könnyen lehet, hogy a főgyűjtő-csatorna beruházás okán érdemes lesz megvizsgálni még egy óvoda létesítését, vagy a jelenlegiek felújítását és kapacitás bővítését. E mellett forrásokat kell átcsoportosítani a mostani óvodák szükséges felújításaira is.

Ezek a beruházások a következő 5 évben az önkormányzat részéről biztosan nem fognak akadályokba ütközni. Én magam is azt fogom szorgalmazni, hogy valamelyik beruházás minél előbb megvalósuljon, hiszen már most érezni és tapasztalni lehet az óvodai férőhely hiányt.

  Kérem szavazzon rám október 13-án, hogy elkezdhessem ezt a munkát!

 Keressen a szavazólap első helyén!

laci_szoro.jpg

Rákospalota jövője II. - Kossuth és Deák utcai rendelők felújítása

2019. október 02. - Pandras

Kerületünkben az egészségügyi rendelők állapota és felszereltsége (pártól eltekintve) sajnos nagyon jól tükrözik az országos állapotokat. Sok rendelő elavult állapotban van, bár kisebb foltozások történtek ugyan az elmúlt években, de ez távolról sem mondható elegendőnek.

Rákospalota lakóinak túlnyomó része a Kossuth utcai, illetve a Deák utcai orvosi rendelőhöz tartozik. Nem hiszem, hogy bárkinek be kell mutatni az ott uralkodó állapotokat. Úgy gondolom, hogy egyetlen szerencsénk az, hogy az ott dolgozó házi orvosok, egészségügyi dolgozók az elfogadhatatlan állapotok ellenére kitartanak mellettünk, és a legjobb tudásuk szerint gondoskodnak kerületünk lakóiról.
lmp_szilvagyi_laszlo_bannerek_kossuth_utcai_rendelo_1500px_x_800px.png

Nincs mese, a következő 5 évben, de amint csak lehet, rendezni kell a Deák és a Kossuth utcai rendelők sorsát.

A Kossuth utcai rendelőnek találtunk egy megfelelő helyet a közelben, és a tervezési munka is elkezdődhet. Erről az önkormányzat, illetve maga a képviselő-testület a legutolsó ülésén már döntést is hozott. Így ez szerencsére nem csak kampányígéret lesz. A folyamatot elindítottuk, és az 5 éves ciklus végéig be is fejezzük. 

Az orvosi ellátás a Deák utcai épület sorsától függetlenül megoldásra kerül, és méltó helyen fogják ellátni Rákospalota lakóit a Deák utcai háziorvosok is.
lmp_szilvagyi_laszlo_bannerek_deak_utcai_orvosok_1500px_x_800px.png

Összességében, rövid úton neki fogunk kezdeni a rendelőintézetek felújításának! El kell végre jutnunk oda, hogy 21. századi igényeknek megfelelő és ami még fontosabb, az egészségügyi dolgozók munkáját segítő intézményeket biztosítsunk!

 

Kérem szavazzon rám október 13-án, hogy elkezdhessem ezt a munkát!
Keressen a szavazólap első helyén!

laci_szoro.jpg

Rákospalota jövője I. - Rendezzük a busz- és villamos végállomások területét

2019. szeptember 30. - Pandras

Az 5-ös busz és 12-es villamos végállomása, a körülötte lévő terület néha balkáni állapotra hasonlít. A véleményem szerint sokkal szebb, rendezettebb, zöldebb és tisztább lehet ez a terület.

Főleg Rákospalota ezen környékén élők számára ismert azaz állapot, ami a 12-es villamos, illetve az 5-ös busz végállomásainak területrészén uralkodik. De milyen problémákról is beszélünk?

  • A csúcsforgalom idején sokszor 3-4 busz is beáll egymás mögé, így gyakori, hogy a Fő úton lakó autósok, valamint a Juhos utcában lakók nem tudnak autóval kifordulni a Fő útra.
  • Az autósok, de sok esetben a buszok is nehezen tudnak be és kifordulni a Fő út - Kossuth utca sarkán.
  • A gyalogos közlekedés egyetlen zebránál van ténylegesen és láthatóan megoldva.
  • A Fő út – Kossuth utca sarka sokszor szemetes és kietlen. Kvázi mint a senki földje.

lmp_szilvagyi_laszlo_bannerek_5-os_busz_1500px_x_800px.pngMit tud tenni ezen problémák megoldásáért a kerületi önkormányzat, illetve a választókörzetért felelős önkormányzati képviselő? Bár voltak tervek, és állítólag szándékok, hogy a végállomást áthelyezik a Mogyoródi úthoz, de ezek a tervek már elég rég óta csak tervek. Semmi nem történt. Pedig a mostani képviselő és a főpolgármester egy párhoz tartoznak, de eddig csak szédítették Önöket.

A kerületi önkormányzat, és a választókörzetért felelős önkormányzati képviselő annyit tud tenni, hogy hivatalosan megkeresse a fővárost egy település rendezési hozzájárulással, hogy adjon engedélyt arra, hogy végre ezeket az állapotokat a kerület saját forrásból rendezni tudja, és kidolgozzunk egy mindenki számára megfelelő megoldást a buszvégállomás kérdésére, melyet eljuttattunk az illetékeseknek. Ezután addig kell kopogtatni náluk, amíg meg nem tudunk egyezni a költségek viseléséről, és nem oldjuk meg közösen ezt a problémát.

A választókörzet jelenlegi önkormányzati képviselője esetében nem igazán látható, hogy eddig milyen kezdeményezései voltak a probléma megoldására. Én a következő 5 évben azon fogok dolgozni, hogy végre mindenki számára elfogadható, a 21. század elvárásainak megfelelő felújításon essen át ez a területrész, és mind a gyalogosok, mind az autósok, mind a buszvezetők nyugodtan, szabályosan és biztonságosan tudjanak közlekedni.

Az 5-ös busz végállomásának helyzetét megnyugtatóan rendeznünk kell! A Kossuth utca és Fő út sarkán lévő villamos végállomás környékét a BKK-val egyeztetve, és vele közreműködve fel kell újítani és rendbe kell tenni!

Kérem szavazzon rám október 13-án, hogy elkezdhessem ezt a munkát!
Keressen a szavazólap első helyén!
laci_szoro.jpg

Rákospalota jövője – bemutatom választási programomat

2019. szeptember 25. - Pandras

Az aláírásgyűjtési időszak hivatalosan is lezáródott. Akit lehetett nyilvántartásba vettek, mint képviselőjelöltet. A kampánynak most az a része következik, amikor mi képviselőjelöltek bemutatjuk programunkat.

A hátralévő szűk három hétben igyekszem minél szélesebb körben, mindenki számára elérhetővé tenni programomat, mivel már előre szeretném láthatóvá tenni, hogy megválasztásom esetén a következő 5 évben miért is fogok dolgozni, mit is fogok képviselni a 2-es választókörzetet illetően.

Az egész kerülettel kapcsolatos programunkat ezen a felületen tudja megtekinteni.

kep_1.jpgA következő három hétben a blog oldalamon témánként külön-külön fogom bemutatni Önöknek programomat, hogy arról igény esetén vitázni és egyeztetni lehessen Önökkel.

Bízom benne, hogy a programom elfogja nyerni szimpátiájukat, továbbá, három hét elteltével, ha lesz olyan, amit úgy gondolnak kihagytam, kérem jelezzék majd számomra.

Tudom, sokan már a legelső mondatnál megkérdezték magukban, mi szükség van erre, hiszen bármi is lesz a választás eredménye úgy se fog változni semmi. Részint teljesen érthető sokak részéről ez a reakció és hozzáállás.

Szerintem azonban a mostani választás túl azon, hogy igen szorosnak ígérkezik, a jelöltek, én legalább is biztosan nem csak azért szeretném minél szélesebb körben bemutatni a programomat, hogy minél többen szavazzanak rám (persze ez is fontos :) ), hanem a választás után, illetve a következő választásnál legyen mit számon kérni rajtam, miszerint megdolgoztam-e az Önök bizalmáért.

Na, de ne rohanjuk előre. Addig is, ha idejük engedi a majd bemutatott programomat, kérem hasonlítsák össze ellenfelem programjával, illetve kérem nézzék meg mindkettőnk munkásságát az elmúlt 9 évről, amíg képviselők voltunk. Az eddigi munkáimat ezen oldalon és a Facebook oldalamon is megtekinthetik.

Amennyiben tudja támogatni a programomat, és szeretne valódi fejlődést Rákospalotán, kérem október 13-án szavazzon rám.

Vitázzunk egyet! – Nyílt levél Gyurkovics Miklós önkormányzati képviselőjelöltnek

2019. szeptember 22. - Pandras

Tisztelt Képviselőtársam, kedves Miklós!

A választópolgárok ajánlása alapján mi ketten lettünk esélyesek arra, hogy a következő 5 évben munkánkkal szolgálhassuk Rákospalota 2. választókörzetének lakosságát, ötleteinkkel aktivitásunkkal és a meghallgatás képességével segítsük az itt élők boldogulását.

Alapos utánanézés és 9 év közös munka után sem találtam nyomát az eddigi munkádban, a jegyzőkönyvekben, a hozzászólásaidban, az emberekkel való beszélgetések közben, miként végezted ezt a szolgálatot az elmúlt 9 évben.
vitakep_1.jpg Az én véleményem az, hogy ennek a körzetnek egy aktív, kezdeményező fejlesztéseket javasló képviselőre van szüksége, aki valóban képviseli az itt élők véleményét, és kijárja a kerület vezetésénél a szükséges forrásokat a fejlesztéshez.

Én a programom egy kis részletét már bemutattam (a többit is hamarosan olvasni lehet), amire reagálni csak a Lokál "újságírójával" együttműködve tudtál, akkor is tudatlanságokat és valótlanságokat állítva. Bár tudom, hogy egy kampányban sok minden „megengedett”, de talán érdemes lenne egyenesen velem szemben kiállni, mint a suttogó és fizetett hazug kormány propaganda mögé bújni. Persze ez csak az én véleményem.....

A kulturált vita, az elképzelések egyeztetése csak segíthet a választók döntésében, szerintem ez fontos lehet az itt élők életében. Valójában semmit sem tudunk elképzeléseidről, mit szeretnél tenni a jövőben a választókért, a közösségért, hiszen az elmúlt 9 évben egyszerű gombnyomogató voltál ismeretlen és érthetetlen erők utasítását teljesítve.

Ezért egy vitára szeretnélek meghívni október 10-én csütörtökön, 17:30-ra. A helyszínt biztosítom. A lényeg, hogy legyél ott és mond el, hogy 9 év önkormányzati képviselőség után, miért inkább rád szavazzanak az itt lakók.

Üdvözlettel: Szilvágyi László

 

Nincs költségvetés, nincs fizetés – a képviselőknek

2019. szeptember 10. - Pandras

A mai képviselő-testületi ülésen elfogadásra került az a javaslatom, hogy amíg nincs költségvetése a kerületnek, addig a képviselők tiszteletdíja (fizetése) legyen felfüggesztve.

Szerintem már senkinek nem kell bemutatni a kerületünket sújtó állapotot, miszerint nincs a 2019. évi költségvetés az év 9. hónapjában sincs elfogadva. Azt sem nagyon kell taglalni, hogy ezért a fidesz, és a fidesz farvizén mozgó „független” képviselők tehetnek.

A probléma feloldásáért nyújtottam be idén tavasszal és most is a javaslatomat. Tavasszal nem fogadták el, most igen. Ennek örülni kell és lehet. Végre megszavazták a fideszesek is, kivétel Merk Péter és Victorné Kovács Judit polgármesterjelölt.

De legyünk őszinték. Mivel csak most voltak képesek a javaslatomat megszavazni, így összesen 1 havi tiszteletdíj az, amit nem kapunk meg, mi képviselők, hiszen ebből a ciklusból 1 hónap van hátra, és költségvetésünk továbbra sincs.
siker.jpg
Azonban mindig pozitívan kell hozzáállni a dolgokhoz. A javaslatom nem csak a mostani képviselőket szankcionálja, hiszen a ma elfogadott javaslatomnak a lényege az volt, hogy a jövőben megint olyan eset áll elő, amikor is a képviselők nem szavazzák meg a költségvetést, így megint működésképtelenné válik a kerület, akkor a képviselőknek automatikusan felfüggesztésre kerül a tiszteletdíjuk kifizetése.

Ha másért nem is, de legalább végre fékezve lesznek a jövőben a képviselők a kerület blokkolásában!

Vége az aláírásgyűjtésnek – de a munka neheze most kezdődik

2019. szeptember 09. - Pandras

Az augusztus 24-én elindult aláírásgyűjtés a mai napon befejeződött. A 45 db szükséges aláírás helyett több száz aláírással támogattak a 2-es választókörzet lakói, hogy képviselőjelölt lehessek, amit ezúton is szeretnék megköszönni!
lmp_szilvagyi_laszlo_koszonjuk_banner_01_1200px_x_1200px.png
Az aláírásgyűjtés ideje alatt nagyon sok emberrel találkoztunk mind az utcán, mind hozzájuk bekopogtatva. Különböző értékrendű és politikai beállítottságú embert ismerhettem meg. Viszont egy dologban mindenki egyetértet: valódi változásnak kell történnie 2019. október 13-a után a kerületben.

Mind a kerülettel, mind a 2-es választókörzettel kapcsolatban voltak és vannak terveink és javaslataink, de az elmúlt két hét még több helyi megoldandó problémára mutatott rá. A problémákról, de főleg azok megoldásáról, vagyis a választási programomról a következő 1 hónapban fogom tájékoztatni minél szélesebb körben a választókörzet lakóit.
mozaik.png
Ami megint bizonyos lett és megerősítést nyert, hogy ez a választás nem csak nekem, hanem a kerület, és a választókörzet lakóinak is (az eddigi választásokhoz képest) másról fog szólni. Hiszen az Orbán-kormány és a Fidesz, hiába darabolta szét teljes mértékben az ellenzéki pártokat, eljutottunk egy olyan határvonalhoz, amikor minden demokratikus ellenzéki párt összefogott, hogy az ország, és most a városaink, kerületeink ne legyenek a fideszes gazdasági oligarchák játszóterei. Ezért október 13-án (pár független, illetve indulásukkal a Fideszt támogató pártot és jelöltet leszámítva) két jelölt lesz a szavazólapon: a Fidesz jelöltje és a teljes ellenzéki összefogás jelöltje. Én az ellenzéki összefogás képviselőjelöltje vagyok a 2-es választókörzetben.

A választókerület lakóival történt beszélgetések után a feladatom egyértelmű és világos:

Az eddigi passzív, elérhetetlen és határozatlan képviselőt egy aktív, elérhető és határozott képviselő kell hogy váltsa, és én erre teszek ígéretet Önöknek.

 

A következő szűk egy hónap feladata a részemről az, hogy a 2-es választókörzet minden lakójához az aktivistáink és én személyesen eljussunk és megismerhessük egymást, beszélgethessünk a közös jövőnkről, a kerület fejlődéséről.

Mindenki összefogott a XV. kerületért!

2019. augusztus 12. - Pandras

Történelmi időszakot élünk meg, hiszen 2019. augusztus 8-án az összes parlamenti párt, valamint több civil szervezet is megállapodott abban, hogy közös polgármesterjelölttel és közös önkormányzati képviselőjelöltekkel indulunk el a 2019. évi önkormányzati választáson a XV. kerületben.

Na jó, azért nem teljes az összefogás, hiszen mind a FIDESZ, mind a Mi Hazánk mozgalom nem részese az összefogásnak, talán érthető okokból.

Sok mindennel lehetett az LMP-t mind országos, mind kerületi szinten támadni (még ha sokszor nem is jogosan), de az egészen biztos, hogy (akár a képviselő-testületi üléseken, akár azokon kívül) minden esetben a kerületben élők érdekeit és akaratát tartottuk szem előtt.

Ezért is döntöttünk úgy (na meg látva a FIDESZ elmúlt féléves kerületblokkoló munkáját), hogy a DK, az MSZP, a Párbeszéd, a Momentum, a JOBBIK, a RÁTE, a Szolidaritás és a Mindenki Magyarország Mozgalom helyi vezetőivel együtt, hogy elég volt a FIDESZ-ből. Ezért közösen indulunk el a 2019. évi önkormányzati választáson.

csoport.jpg

Azonban azzal, hogy megtörtént a teljes összefogás, attól még az ellenzéki szavazók nem dőlhetnek hátra. Nos, szerintünk nem csak az összefogás lesz történelmi, hanem az a szintű erőforrás és médiahadjárat is történelmi lesz, amit a FIDESZ be fog vetni a kerületben annak érdekében, hogy továbbra is a markában tartsa Rákospalota, Újpalota és Pestújhely jövőjét.

Nem elég az, hogy a szavazólapon a FIDESZ és a teljes összefogás jelöltjeire szűkül majd a választási lehetőség.

Bizony Önökre, aktív állampolgárokra és szavazókra gondolunk. Az Önök segítsége nélkül minden erőfeszítésünk kevésnek bizonyulhat.


aktivista_banne.png
Segítsen nekünk a kampányolásban, a szavazatszámlálásban, vagy akár csak aláírással, hogy elindulhassunk a választáson!!!

 KATTINTSON ERRE A LINKRE, olvassa el a szükséges dokumentumokat, és

Jelentkezzen

Aláírónak, Aktivistának, Támogatónak, Szavazatszámlálónak!!!

2019. október 13-án szavazzon Mindenki a Tizenötödikért!

Szövetség a XV. kerületért?!

2019. július 07. - Pandras

A pénteki napon bejelentésre került, hogy Budapesten és a kerületekben az ellenzék közösen fog indulni az őszi önkormányzati választáson. Vagyis közös polgármesterjelöltek és közös képviselőjelöltek lesznek. Ezzel megnyílhat a lehetőség a 15. kerületben is arra, hogy végre érdemi párbeszéd indulhasson majd meg a kerület fejlődéséről.

Azonban elég sok mindent nem közölt a sajtó, amit szerintem 15. kerületi lakosoknak fontos tudniuk. Az LMP 15. kerületi szervezete már az Európa Parlamenti választások előtt eldöntötte, hogy kompromisszum kész lesz a tekintetben, hogy a kerületünk ne lehessen újra a Fidesz rendszerének része, és e mellet olyan kerület vezetés alakuljon, amely végre valóban fejleszteni akarja kerületünket. A Momentum és a Jobbik kivételével akkor minden párt és maga a kerület vezetése is elzárkózott az előzetes egyeztetésektől.

tvp_egyutt.jpg

 Az Európai parlamenti választás után az MSZP, DK, Momentum és Párbeszéd tett egy javaslatot az LMP felé a 15. kerületben, amit az LMP elfogadott, azonban ezt az ajánlatot vagy budapesti vagy kerületi szinten folyton megváltoztatták vagy ellentmondtak egymásnak, ami komolytalanná tette az egyeztetéseket. Ami leginkább problémás volt, hogy minden ígéretet szinte csak szóba kaptunk meg. Többször kértük Németh Angéla polgármester asszonyt, hogy írásban is erősítse meg azt az irányt, amiben a közös gondolkodás tovább mehet, de sajnos ez nem valósult meg, ellenben mindig újra lettek alakítva a már-már konszenzusosnak mondható jövőbeli tervek.

Mai napon jelenleg az LMP 15. kerületi szervezete részéről nincs kimondva a közös indulás, sem Németh Angéla támogatása azon egyszerű oknál fogva, hogy nem tudjuk pontosan Ő mit is szeretne. Sok elvarratlan szál van még, amire nem tudtunk kielégítő válaszokat, de visszajelzéseket sem kapni. Sajnos nem láttuk az együttműködések során, hogy igazi vezér, igazi csapatkapitány lenne, hisz vagy postássá silányult a DK irányításával, vagy egyszerűen vállat vonva ellentmondott a központi tárgyalások kompromisszumaira.

Az LMP továbbra is fontosnak tartja, hogy a kerületben az egészségügyi intézetekben radikálisan csökkenjen várakozási idő. Több forrást és figyelmet fordítsunk a kerület közbiztonságára, illetve nem látjuk még mindig, hogy polgármester asszony, hogyan képzeli el a 2019-es választások után felálló városvezetés működését és irányát.

Ahogy eddig, úgy a jövőben is az LMP számára kiemelten fontos, hogy a következő választás után legyen felállítva egy állandó bizottság, amely az önkormányzat által kötött szerződéseket és kifizetéseket, valamint a közbeszerzések kiírását és lebonyolítását vizsgálja majd. Mert bármely párt is vezet egy települést a közpénzek felhasználást minden esetben fontos, hogy kontroll alatt tartsuk.

Jó lenne, ha a baloldal az önkormányzati választásokkal kapcsolatban nem csak azt látná, hogy minden párt adja össze a százalékait, és akkor a matek szerint a FIDESZ verhető. Arról kellene inkább beszélni és ez eddig markánsan elmaradt, hogy a városvezetés mit és hogyan kíván megtenni a kerület lakóiért a következő 5 évben. Amíg ezekkel kapcsolatban nem tudnak a pártok egy irányba húzni, addig a közös választási indulásról beszélni a választók felé szerintünk komolytalan dolog.

Ha egy pofon a földhöz vág, mikor felkelsz legalább vegyél fel onnan valamit....

2019. május 27. - Pandras

Az első szó az Európa parlamenti választás után természetesen a köszöneté. Minden egyes választópolgárnak köszönjük, hogy élt választójogával, és részt vett a szavazáson. Külön köszönöm, annak a közel 800 kerületi lakosnak a voksát, akik megértették, hogy Európában szükség van a zöld értékek képviseletére, és az utolsó órában vagyunk, hogy megmentsük földünket. Nem mellékesen köszönjük Európa polgárainak, hogy 71 zöld képviselő dolgozhat majd értük a jövőben az Európai Parlamentben.

r4u.jpg

Sajnos üröm is kerül az örömbe, hiszen magyar zöld képviselő nem került megválasztásra, mert mint mindig, most is megelőzte más a legfontosabb problémánkat a szavazók döntésének meghozatala közben. Reméljük nem késő, és unokáink még itt élhetnek majd a Föld nevű bolygón. Gratulálva az összes megválasztott képviselőnek, jelezném, ez innen ez az Ő feladatuk! a mamutcégek érdekei helyett a jövőben nekik kell majd megvédeniük földünket.

A másik nagyon rossz hír, hogy ezt a választást is a Fidesz nyerte, és bár többen majd most győztesként ünneplik magukat, azonban csak annyi történt, hogy ugyanazt az ellenzéki tortát, most máshogy szelte a kés....

Holnap reggel természetesen újra fel kell kelni, és tenni tovább a dolgunk, együtt az országért, együtt a kerületért. Dolgozni az Orbáni rezsim leváltásán, dolgozni kerületünk fejlesztésén. Birtokában azzal a tapasztalattal, amit ma este megszereztünk.

hiszen ha ....Ha egy pofon a földhöz vág, mikor felkelsz legalább vegyél fel onnan valamit....

 

 

süti beállítások módosítása