Szilvágyi László képviselő

Lomtalanítás a XV. kerületben (2020-ban kurtán-furcsán majd 2021-ben hagyományos módon)

2021. február 13. - Pandras

Rákospalota, Újpalota és Pestújhely lakossága a napokban egyre több helyről értesülhetett már arról, hogy 2021-ben (végre) hagyományos lomtalanítás lesz, február végén, március elején. Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy ez miért is hír, hiszen minden évben kell(ene) lomtalanítást tartania az FKF-nek?!

A tavalyi évben elmaradt valódi lomtalanítás miatt Tóth Imre alpolgármester úrral több körben is tárgyalásokat folytattunk az FKF képviselőivel, hogy ha már a 2020-as évben gyakorlatilag elmaradt a lomtalanítás, akkor a 2021-es évben, amint lehet tartsák meg a XV. kerületben a rendes lomtalanítást. Ahogy sokan tapasztalhatták már az FKF tartja ígéretét, ebben az anyagilag nehéz helyzetben is, hiszen két hét múlva elindul a kerületünkben a lomtalanítás.

Normális keretek között, ahogy írtam ez nem lenne sem hír, sem siker sztori, és most sem az. Hiszen nem szabad elmenni amellett, hogy miért is nem volt a tavalyi évben a XV, kerületben lomtalanítás? Nem szabad amellett elmenni, hogy a lakosság az előre befizetett szolgáltatást, jelen esetben a lomtalanítást nem kapta meg. Ergo a szerződéses fél a befizetett díj ellenére nem teljesítette a vállalt feladatát, és hát mondjuk ki, itt maradt a szemét a nyakunkon.....

Hogy tisztábban lássuk az elmaradt lomtalanítás miértjeit, adatkikérést nyújtottam be a titokzatos nevű és nehezen fellelhető Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt-hez, amit az Orbán kormány ültetett a Budapestiek nyakára. Igen, egy jó ideje a fővárosi lakosság már nem az FKF-hez, hanem hozzájuk fizeti be a szemétszállítási díjat, viszont a tényleges munkát az FKF cég és dolgozói hajtják végre.

Vajon a Nemzeti Hulladékkezelő a budapestiek által összes pénzt tovább osztotta az FKF-nek, vagy kevesebbet? Ennek is hasonló dolgoknak fogok utána járni, mert úgy gondolom, hogy ami a 2020-as évben történt a XV. kerületben "lomtalanítás" címszó alatt, azt nem lehet annyiban hagyni. Főleg, hogy a lakosság ugyanúgy fizetett érte, mint eddig bármikor.

Az adatkikérést EZEN A LINKEN tudják megtekinteni.

Amint megkapom a választ természetesen tájékoztatni fogom a Önöket!

 

Ön mire költene közös pénzünkből Rákospalotán a 2021. évben?

2021. január 04. - Pandras

Vészterhes időkben, meglopva, megrabolva a kormány által, de Rákospalota, Pestújhely, Újpalota önkormányzata megkezdte a 2021. évi költségvetés előkészítését. Ön mit fejlesztene Rákospalotán idén?

Írja meg, fotózza le, küldje el nekem! 

penz.jpgA bevételi oldal alaposan meg lett kurtítva a kormány által, a kerülettől elrabolt pénzt a Fradi pályára, motorversenypálya építésre, vadász kiállításra és persze a haveri cégek zsebébe juttatják inkább. 

A Fidesz-kormány mintha államilag központosított tanácsrendszer kiépítését kezdte volna meg, további forrásokat von el az önkormányzatoktól. Ezzel együtt is, érdemes gondolkodnunk, javaslatokat tennünk, hogy mire fordítsunk figyelmet és erőforrást a megmaradt pénzünkből a 2021. évben.

Minél konkrétabb a javaslata van, annál jobb! Ha fotó is van, még jobb! 
Várom javaslataikat emailben vagy facebook-on.

https://www.facebook.com/szilvagyilaszlolmp

laszloszilvagyi@gmail.com

Nem is tagadja a FIDESZ a kerületi pénzek kitalicskázását.....ez a módi náluk!

2020. december 08. - Pandras

Lassan két hét telt, hogy Pósa András a 15. kerület átláthatósági biztosa megtartotta éves beszámolóját, amely többek között a kerület egy volt gazdasági társaságának hanyag és aggályos működéséről szólt.

A beszámolóról első körben a kerületi honlapról tájékozódhattak a kerület lakói.

Az már sajnos tisztán látható és egyértelművé vált, hogy 2010-2014 között a FIDESZ miért is nem engedett a RUP-15 Kft. közelébe ellenzéki képviselőt, és miért nem támogatta az átláthatósági biztos kinevezését!vsz_20201126-lmp-sajtotajekoztato_008.jpg

Fotó: XVMÉDIA, Vargosz

Utólagosan, de kiderült, és dokumentumokkal alátámasztható, hogy a FIDESZES képviselők, többek között dr. Pintér Gábor által felügyelt, közpénzből működő cégnél nem okozott lelki törést a képviselőknek,

  • hogy a pályáztatások körében a törvényesség is kérdéses (a tisztán FIDESZES Felügyelő bizottság szembehunyása mellett)
  • hogy a cég a FIDESZ számlájára utalt tagdíjat és plusz támogatást is, ami felveti a tiltott párt finanszírozás kérdését!
  • hogy a cégnél dolgozók egy része plusz juttatást vett fel összesen 2,4 millió Ft értékben (kérdéses útnyilvántartásokkal fedezve)
  • hogy FIDESZES ügyvédi irodát bíztak meg közbeszerzésekben való közreműködésre

Ilyen is hasonló dolgok kerültek napvilágra, amire a FIDESZ érdemben semmit nem reagált, csak terel, mellébeszél, és sunyít.

Mindenki láthatja: így működött és mindig is így fog működni a FIDESZ.

Látható, hogy ha számukra kellemetlen, ki nem magyarázható dolog történik a házuk táján, akkor jön a kínos csend, vagy a félremagyarázás.

Egyhangú döntés az illegális szemetelés ellen

2020. november 04. - Pandras

Szerintem nincs olyan 15. kerületi lakos, aki ne találkozna személyesen vagy az interneten keresztül azzal, hogy sok esetben található szemét a köztereken. Ez sajnos egy örök probléma, de a tegnapi nap egy újabb lépést tettünk annak érdekében, hogy csökkenhessen az önkormányzat költsége, amit a kerületben elhelyezett illegális hulladék elszállítására költünk el minden évben.

A tegnapi képviselő-testületi ülésre önálló előterjesztéssel éltem, aminek a lényege az volt, hogy a kerület pályázza meg azt a Belügyminisztérium által kiírt pályázatot, amely a települési önkormányzatok területén lerakott illegális hulladékok elszállítását támogatja.

Mindannyiunkat rossz érzés tölt el, amikor azt látjuk, hogy megint szemetesek az utcáink, zöld területeink. Azt sajnos ki kell mondani, hogy teljesen mindegy ki egy település polgármestere. Teljesen mindegy, hogy a FIDESZ vagy ellenzék vezeti a kerületet. Mindig voltak és lesznek olyan emberek, akik láthatóan nincsenek tekintettel sem a környezetre, sem a szabályokra, sem a többi itt lakóra.
szemet.jpg

Teljesen felszámolni az állandó szemetelést nem lehet. De tenni lehet többek között annak érdekében, hogy csökkentsük mind a mennyiségét, mind a szükséges elszállítás költségét. Az önkormányzat által beadandó pályázat ezt a célt szolgálja. Reméljük nyerni fogunk a pályázaton. Ezzel kapcsolatban megkértem a FIDESZ képviselőit is, hogy segítsenek picit lobbizni a kerület érdekében. Bízom a támogatásukban, mert ők is megszavazták a pályázat beadását.

Fontos látni, hogy az önkormányzat, illetve a RÉPSZOLG minden évben nagyon sok időt és pénzt szán arra, hogy a közterületen található hulladék elszállításra kerüljön. Igaz vannak olyanok sajnos (még a képviselők között is), akik inkább lefényképeznek egy nagy kupac szemetet, kirakják a facebookra és elindítják a szokásos hangulatkeltésüket, miszerint nem csinál semmit a polgármester, nem csinál semmit a városvezetés.

Számukra szeretném jelezni, hogy a RÉPSZOLG munkatársai, amennyiben jelzést kapnak, hogy közterületen illegális hulladékot helyeztek el, akkor az elszállításra fog kerülni. Ezért mindenkit arra bátorítok, főleg a hangulatkeltőket, hogy ha van pár percük, akkor a szemétkupac lefotózása és facebookra való kirakása helyett, inkább jelezze a megfelelő helyen, hogy mi a probléma. Így szerintem gyorsabban eltűnik a szemét.

Ha bárhol a kerületben illegális hulladékot találnak, kérem ERRE A LINKRE KATTINTVA jelezzék azt.

Végezetül ezúton szeretnék köszönetet mondani az önkormányzat dolgozóinak, akik segítettek és segítenek mind az előterjesztés, mind a pályázat elkészítésében! Továbbá újra szeretném megköszönni a RÉPSZOLG Kft. dolgozóinak folyamatos munkáját!

Lomtalanítás a XV. kerületben (2020-ban)

2020. augusztus 14. - Pandras

A lakók teljesen jogosan kérdezik több létező fórumon is, hogy mikor lesz már lomtalanítás a XV. kerületben.

A koronavírus életünk minden szegletét felborította, így a lomtalanítás megszervezését és megtartását is. Az, hogy 2020. év első felében a vírus miatt sok minden elmaradt, tapasztalataim szerint az emberek többsége megértette és amennyire csak lehetett tolerálta. Így voltak többek között az eddig elmaradt lomtalanítással is.

Időközben az FKF bejelentette, hogy még is lesz lomtalanítás, de nem minden kerületben. Ez a hír (nem csak XV. kerületi lakosoknál) nagyon kicsapta a biztosítékot. Nem csoda, hiszen nem csak azon kerületek lakói fizettek szemétszállítási díjat, ahonnan végül elszállították a lomokat, hanem azok is, akiktől nem.

Az idő elteltével jött egy újabb hír, hogy még is lesz 2020-ban lomtalanítás a XV. kerületben. Igaz, el fog térni a szokásostól, mert „kijelölt gyűjtőhelyek lesznek”. Napjainkra kiderült, hogy igazából 1 darab gyűjtőhely lesz, ahova 1 hétig lehet eljuttatni a lomokat.

tn4-lomos1.jpg

Nagyon sokan (velem együtt) érthetetlenül és dühösen teszik fel a kérdést, hogy ezt mégis hogy? Mi lesz azokkal a lakókkal, akik nem rendelkeznek saját, jó nagy autóval, erős és segítőkész rokonokkal, szomszédokkal, stb? Ők a saját idejükből, pénzükből oldják meg az elszállítást, miközben nem ezért a szolgáltatásért fizettek?

A történtek miatt írásban meg fogom keresni az FKF illetékeseit, hogy miért is alakult ez így? Továbbá kérvényezni fogom, ha minimálisan is, de ezzel kompenzálva XV. kerület lakosait, hogy a 2021-es évben a lomtalanítást nálunk tartsák meg elsőként. Mert, hát abban biztosak lehetünk, hogy nagyon sokan nem fognak tudni élni ezzel a lehetőséggel…..

Végezetül, ami az 1 darab helyszín kijelölését illeti. Nehéz eldönteni, hogy szerencsés vagy nem szerencsés a helyszín kiválasztás. Hiszen sok éve ezt a területet használják illegális hulladéklerakásra…. Mindazonáltal látva Újpesten a jól működő példát, javasolni fogom, hogy nálunk is folyamatosan ellenőrizve legyen, hogy erre az egy helyszínre csak XV. kerületi lakosok vagy az ő meghatalmazottjaik hozhatják majd az időközben összegyűlt lomjaikat.

Közútfejlesztés - idegeskedés a XV. kerületben

2020. június 18. - Pandras

Mind az autósok, mind a biciklisek, mind a közösségi közlekedést használók hallhatták, megtapasztalhatták, hogy elindultak a közútfejlesztések a XV. kerületben. Ez hosszú távon örömöt, rövid távon bosszúságot okozhat a kerület lakóinak (is).

Hosszú évek után (jobban mondva több ciklus FIDESZES fővárosi vezetés után) a XV. kerület újra felkerült Budapest térképére, hiszen VÉGRE nálunk is elindult a közutak fejlesztése, több kereszteződés rendbetétele, új lámpák és gyalogátkelőhelyek létesítése.

felujitas.jpg

Sokak számára ismeretes, hogy napjainkban is zajlik a Csömöri úti felüljáró, a Bánkút utca/Szerencs utca, Kolozsvár utca/Széchenyi utca, stb. felújítása és rendbetétele. Reméljük, hogy hosszú távon ezek a fejlesztések gyorsabbá és biztonságosabbá fogják tenni a közlekedést mindenki számára.

Azonban sokan azt is megtapasztalhatták már, hogy mivel gyakorlatilag egyszerre indult el az összes fejlesztés, így szinte alig maradt olyan útvonal, amelyen közlekedni lehet. Ezáltal például a Kolozsvár utca (de más útvonalak is) gyakorlatilag folyamatosan be van dugulva nem csak az autósok, hanem a buszok számára is. Hiszen az új lámpák, a Csömöri út lezárása, vágány építések, stb. gyakorlatilag a kerület felét a Kolozsvár utcára és annak folytatására tereli. Nagyon sok jelzést és panaszt kaptunk, hogy örülnek a fejlesztéseknek, de összehangoltabban kellene a felújításokat végezni.dugo.jpg

Személy szerint én is annak a pártján vagyok, hogy fejlődnünk kell és tudom, hogy a fejlődés nem megy egyik napról a másikra és nehézségekkel jár. Ezzel együtt a fejlesztéseket optimálisan kell kivitelezni!

Ezért, mint a XV. kerületi önkormányzat Városfejlesztési Bizottságának elnöke LEVÉLBEN fordultam Karácsony Gergely főpolgármesterhez és Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyetteshez, hogy vizsgálják felül a jelenlegi felújításokat, és lehetőségeik szerint kisebb módosításokkal, de biztosítsák a gördülékenyebb közlekedést legalább a közösségi közlekedést használók számára, mert sajnos nem rég olyan is előfordult, hogy a villamospótló busszal a Mexikói úttól kb. 1 óra volt a menetidő a MÁV telepig.

Bízom benne, hogy a felújítások nem állnak meg és a jövőben még több útszakasz kerül felújításra.

Persze, ha a kormány nem von el még több forrást az önkormányzatoktól.

Nyitott az 5-ös busz áthelyezésére a BKK

Választási ígéreteink egyik fontos pontja az 5-ös busz végállomásának kérdése volt, mely jó ideje borzolja a városrész lakóinak idegeit. Polgármester asszonnyal januárban elkezdtük az ez irányú munkát. Sajnos a BKK elsőre nem vett minket túl komolyan de nem adtuk fel! Tegnap vendégünk volt a BKK új vezérigazgató asszonya Varga Ivett , akinek ezúton is köszönöm felkészültségét és korrekt hozzáállását.

buszok.jpg

forrás:15.kerulet.ittlakunk.hu

Tovább

Megint emelkednek a képviselői tiszteletdíjak, de miért is?

2019. október 29. - Pandras

Minden választás után a képviselők egyik első döntése a saját tiszteletdíjuk (nevezzük fizetésnek) megszavazása szokott lenni. Most sem lesz ez másként.

Több kerülettel és településsel kapcsolatban jelentek meg a napokban cikkek, amelyek a képviselők fizetésének megemeléséről szóltak. Ezek a cikkek az esetek túlnyomó többségében az állampolgárok érzelmeire ható hatásvadász cikkek voltak ….. legalább is szerintem. Miért is?

penz_1.jpg

Nézzünk egy picit a dolgok mögé……

1. Állampolgárok rossz (jogos) tapasztalatai és élményei a politikusokkal kapcsolatban

Legfontosabb, amit megkell jegyeznem, hogy Magyarországon sajnos teljesen jogos az állampolgárok negatív viszonyai és tapasztalatai a politikai pártokkal és képviselőkkel szemben. Hosszasan tudna mindenki JOGOSAN, arról beszélni, hogy egy adott párt és/vagy politikus, akár országos, akár települési szinten miket tett, vagy éppen nem tett. Így teljesen érthető szerintem, hogy az emberek zsebében kinyílik a nem létező bicska, amikor azt olvassa, hogy megint saját fizetésük megemeléséről szavaznak a képviselők.

2. Jogszabályoknak való megfelelés

A legtöbben nem tudják, hogy az önkormányzatok képviselő-testületeinek alakuló ülésén törvény írja elő, hogy milyen döntéseket kell kötelezően meghozniuk. Ide sorolhatjuk többek között a bizottságok létrehozását, az alpolgármesterek megválasztását, és a szóban forgó tiszteletdíjak/fizetések megszavazását. Nos ez a „fizetés” törvény által van szabályozva, miszerint rögzítve van, hogy mennyi lehet minimum, és mennyi lehet maximum. Minden önkormányzat képviselő-testülete maga dönti el, hogy mennyit szavaz meg saját magának.

3. Képviselői munka, teljesítmény, fizetés

Függetlenül az 1-es pontban írtaktól, miszerint az állampolgárok többségének van egy erős ellenszenve a politikusokkal kapcsolatban, ki kell mondani, hogy ahogy más szakmákban is vannak jó szakemberek és rossz szakemberek, jó emberek és rossz emberek, vannak, akik dolgoznak, és vannak, akik nem dolgoznak. Ebben a „szakmában” is van ilyen is, és olyan is.

(Most a legvalószínűbb reakció az lehet, hogy ki látott már dolgozó, tisztességes politikust. :) )

Ugye ismerjük a mondást, hogy egyenlő munkáért egyenlő bért. A munka világában sokak számára ismert az a helyzet, hogy valaki nem csinál semmit, és mégis megkapja a fizetését, mert….. A másik ember pedig kidolgozza a belét és ugyanannyit kap, mint a másik, vagy még annyit sem. Sok példát és hasonlatot lehet ebben a témában leírni. De a mi esetünkben mi is a lényeg? ….

Szerintem nem azzal van a probléma, hogy egy képviselő fizetést kap, és akár magas fizetést kap. Hanem A POLITIKUS ezért a fizetésért cserébe mit tesz Önökért, választókért, és a nem választó állampolgárokért. Nem az a probléma, hogy a képviselők fizetést kapnak, magas fizetést kapnak, hanem, hogy azok is megkapják a fizetést, akik a megbízásuk ideje alatt semmit nem csinálnak. Nem az a probléma, hogy a képviselők fizetést kapnak, magas fizetést kapnak, hanem a munka világával ellentétben 4-5 évente lehet számonkérni és elmozdítani őket.

Egyébként az ilyen politikusok miatt vannak azok a politikusok is megbélyegezve, akik igen is tesznek a választóikért.

4. Kit és mikor zavar a képviselők fizetésének megemelése?

Nem tudom mennyire figyelték meg, hogy minden választás után a sajtó előszeretettel foglalkozik ezzel a kérdéssel. Csak mindig más írja meg, hogy a képviselők megszavazták a fizetésük emelését. Ha jobb oldali képviselők szavazzák meg maguknak, akkor a baloldali sajtó kezdi el őket ekézni, és ezzel a választók hangulatát gerjeszteni. Baloldali képviselők esetében pedig ugyanez megy, csak fordítva.

Számomra eléggé visszatetsző ez a hozzáállás, már csak azért is, mert napjainkban is azt a véleményt lehetett olvasni az egyik parlamentbe igyekvő ellenzéki párttól, hogy képviselőik nem szavazzák meg a tiszteletdíj megemelését. Kérdem én, ugyan ezen párt Európa Parlamenti képviselője, amikor valószínűleg szavazott a saját (egyébként kb havi 2 milliós) tiszteletdíjáról, akkor is komoly ellenérzései voltak a párt tagságának? Tényleg ez a kenyértörés küszöb értéke? Érdeklődve várom majd a komoly közbeszerzések vagy átláthatatlan ügyek kiverik e majd a biztosítékot ugyanennél a formációnál.

Lehet azt mondogatni, (főleg egy választási szövetségben induló ellenzéki pártnak), hogy nem szavazza meg valaki a fizetésemelést. De utána még is sokan kényelmesen felveszik azt. Igaz vannak olyanok, akik a tiszteletdíjuk egy részét, vagy akár az egészet jótékony célra használják fel. Magam is támogatok helyi civil szervezeteket, programokat, versmondó versenyt satöbbit....szerintem ez teljesen természetes.

5. Összegzés, avagy ahogy én látom

Kilenc év önkormányzati képviselőség után talán már leírhatom, hogy a képviselőség egy munka. Egy munka, amit lehet jól, rosszul, sehogy, és persze csak a saját magunk és pártunk érdekeit szem előtt tartva végezni. A munkáért pedig fizetést, képviselők esetében tiszteletdíjat szoktak adni. (Nem kezdem el fényezni magam, aki ismer, tudja, hogy milyen képviselő vagyok)

Ez a gyakorlatban abban különbözik (többek között) a munka világától, hogy a dolgozó ember nem tudja saját fizetését, annak megemelését megszavazni. Azt maximum kérni lehet, és a főnök majd eldönti, hogy a munkája alapján (jobb esetben csak ez alapján) megérdemli-e.

És kérem szépen itt van a kutya elásva!

Az, hogy egy képviselő megérdemli-e a fizetését Önök választók dönthetik el, igaz csak közvetetten, és csak 4-5 évente. Ha csak a 15. kerületet nézzük (de a parlamentben is vannak „jó” példák) csak az előző 5 évben volt olyan képviselő, aki 0 darab előterjesztést, 0 darab módosító javaslatot, és kb. ugyan ennyi hozzászólást produkált, mégis megkapta a tiszteletdíját. Igaz szerencsére nem is indult újra a választáson.

Amiben még nagy különbség van a képviselői munka és a civil munka között, hogy a civil munka „talán egy picit” tervezhetőbb. Már, mint az embernek van egy heti munkaideje, ami után (jó esetben), már magának és családjának élhet. A képviselők a képviselőség mellett (szintén már aki) civil munkát is vállal. Vagyis, a civil munka mellett/helyett a képviselőnek mennie kell képviselői ülésre, bizottsági ülésre, azokra fel kell készülnie, illik menni kerületi rendezvényekre, fogadóórákat kell tartani, lakossági megkereséseket, problémákat segíteni kell. És ezek mellett kell még saját magára és családjára is időt szánnia. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy akkor hirtelen sajnálni kell a politikusokat!

Összességében az a lényeg, hogy olyan rendszer lenne jó, ahol egy képviselő lehetne akár főállású képviselő is, főállású fizetésért. Viszont igen is, legyen lehetősége Önöknek választóknak eldöntenie, és látnia, hogy az a képviselő, mit dolgozott Önökért. És, ha nem dolgozott szinte semmit, akkor akár két választás között is visszahívható lehetne.

Utolsó mondatot kis önpromónak szánnám: Az én képviselői munkám többek között ezen a blog oldalon is vissza olvasható. :)

Nem csak választást nyertünk, hanem bizalmat és felelősséget is

2019. október 16. - Pandras

Ezúton is szeretném megköszönni Rákospalota 2-es számú választókörzet annak a 1164 választójának, akik október 13-án engem tiszteltek meg bizalmukkal. Tony Stark után szabadon 1164 szeresen köszönöm a bizalmat!

Nem könnyű kifejezni azt az érzést, amikor 9 év listás képviselőség után egyéni körzetet tud nyerni az ember. Mindenképpen megható mind a bizalom, mind az eredmény, hiszen Rákospalota 6 darab körzetéből ketten voltunk azok, akik a szavazatok több mint 50%-át kaptuk meg, ami abszolút többséget jelent.

koszonom_1.jpg

Azonban a győzelmi mámorból gyorsan fel kell ébredni, mert 2019. október 13-a után, (10 év elteltével) nem a FIDESZ, hanem az ellenzéki pártok és képviselők kaptak 2/3-os felhatalmazást. Igaz a 15. kerületben (ellentétben más fővárosi kerületekkel és vidéki városokkal) nem a FIDESZ volt vezető szerepben. Igaz annyi ereje volt, hogy a kerületet blokkolni tudja. De ez már a múlt, és előrefelé kell tekinteni.

Előre kell tekinteni és fel kell kötni a nadrágot, hiszen október 13-án nem csak választást nyertünk, hanem bizalmat és felelősséget is. Mindkettő megszerzéséért hatalmasat kellett küzdenünk, de sokkal nagyobb munka lesz megtartani azt.

A következő 5 évvel kapcsolatban mindenképpen fontosnak tartom megjegyezni és leírni, hogy nem csak azokat szeretném és fogom képviselni, akik rám szavaztak. Én körzetes képviselőként Rákospalota 2-es körzetének minden lakóját képviselni szeretném, akár rám szavazott, akár nem.

A jövőben továbbra is konstruktív, a kerület érdekét szolgáló képviseletet fogok ellátni, így minden olyan előterjesztést támogatni fogok, ami jó a kerület lakóinak.

Zárszóként, elég sok programpontot mutattam be Önöknek a választási időszak alatt. Ezek közül több dolgot is kezdeményezni fogok az első testületi üléseken.

Szeretném megköszönni ….

Minden hivatali dolgozó munkáját, akik a választás előtt és a választás napján is rengeteg munkát végeztek annak érdekében, hogy a választás a törvényi előírásoknak megfelelően menjen.

Köszönöm szépen minden szavazatszámláló delegált munkáját, hiszen nekik kiemelkedő szerepük volt abban, hogy a választás szabályosan és probléma mentesen menjen le.

Külön köszönet a kampánystábomnak, akik sokat fáradoztak annak érdekében, hogy minél több választóhoz eljuttassuk programunkat és terveinket Rákospalota és a 15. kerület fejlesztésével kapcsolatban.

Végezetül ezúton szeretném megköszönni barátaimnak, családomnak a támogatást és kitartást a kampányidőszak alatt. Az ő támogatásuk nélkül nem ment volna!

Nincs szükség a FIDESZ-re, hogy a 15. kerület működhessen

2019. október 11. - Pandras

A képviselő-testület a mai napon végre eltudta fogadni a 15. kerület költségvetést. Jobb később, mint soha.

Ezáltal végre lehetőség lesz többek között az önkormányzati dolgozók bérének emelésére, egészségügyi intézményeink támogatására.
a-siker-dinamikaja.jpg

A mai napon bebizonyosodott, hogy a kerületi fidesznek, csak az a költségvetés fogadható el, amiből Mészáros Lőrinceket, Tiborcokat, oligarchákat, és jachtos kiruccanásokat ők pénzelhetnek.

A költségvetés elfogadásával egyértelművé vált, hogy a 15. kerület működéséhez nincs szükség a fideszre, hiszen úgy sikerült végre megszavazni a költségvetést, hogy a fidesz most sem szavazta meg.

 

süti beállítások módosítása